^Oldal tetejére

Slide 1 Slide 2 Slide 3 Slide 4 Slide 5 Slide 6 Slide 7

Kutyaiskolánk állatorvosa

Dr. Prohászka Márta
Elérhetőségek:
Mobil:06-30/9574-979
TEL/FAX: 33/440-198
Rendelő:
2510 Dorog, Bécsi út 79.

WEBOLDAL

Vizsgaszabályzatok

ÚTMUTATÓ az FCI vizsgák lebonyolításához:

FCI - Vizsgaszabályzatok 2012

 

HPO, BH, Nemzetközi Mondioring Szabályzat 1-3:

MEOE Vizsgaszabályzat gyűjtemény

  

FCI Agility Szabályzatok:

FCI Agility Szabályzat magyar nyelven

 

Hirdetés

A német juhászkutya: fajtaismertető


A német juhászkutya származási országa Németország, osztályozó szervezete az FCI (Fédération Cynologique Internationale –azaz a Nemzetközi Kinológiai Szövetség). Besorolását tekintve az „I. Juhász- és pásztorkutyák (kivéve svájci pásztorkutyák)” csoportba tartozik, ezen belül az „1. juhászkutyák” szekcióban foglal helyet. A fajta hivatalos megnevezése: német juhászkutya, mely az FCI-tól a 166-os sorszámot kapta. A Német Juhászkutya Egyesület (SV) 1899. évi alapításától számítva a német juhászkutya, mint önálló fajta tenyésztése tervszerűen történik. A kiindulási alapnak tekinthető közép- és délnémet juhászkutyák felhasználásával egy magas képesség- és teljesítményszintű, szolgálati célra használható, harmonikus külsejű kutya kialakítása volt az elsődleges tenyésztési cél. E cél elérése érdekében került megállapításra a fajta „standard” (szabvány), amely a felépítésbeli, és a karakter tulajdonságok iránti elvárásokat meghatározza, illetve rögzíti. A Német Juhászkutya Egyesület (SV) bejegyzett egyesület, székhelye: Augsburg - mint a Német Kutya Szövetség (Verband für das Deutsche Hundewesen, VDH) tagja - hivatalos elismerés alapján, fajtaalapító egyesületeként határozza meg ma a német juhászkutya fajtastandardját az alábbiak tekintetében:

 

Fizikai jellemzők
Részletek az FCI (Fédération Cynologique Internationale - Nemzetközi Kinológiai Szövetség) által elfogadott fajta standard-ból:
Általános megjelenés: A német juhászkutya közép nagy, kissé nyújtott testalkatú, erős és jól izmolt, felépítése feszes. Legfontosabb méretarányok: A kanok marmagassága 60 cm-től 65 cm-ig, a szukák marmagassága 55 cm-től 60 cm-ig - terjedhet. Karakter (vézen): A német juhászkutya kiegyensúlyozott, erős idegrendszerű, magabiztos, abszolút elfogulatlan és (ha nem ingerlik) jóindulatú. Ezen felül figyelmes és vezethető. Bátorság, kifejezett küzdőösztön és keménység jellemzi, ezáltal alkalmas kísérő-, őrző-, védő-, szolgálati- és terelőkutyának. Fej: Az ék alakú fej hossza nagyjából a marmagasság 40%- a. A ferde lefutású homlokvonal kifejezett stop nélkül folytatódik az ék alakú arcorri részben. Az állcsont és az állkapocs erőteljes. Az orrhát egyenes. Törés, vagy domborulat az orrháton nem kívánatos. Az ajkak feszesek, jól záródnak és sötét színűek. Az orrnak feketének kell lennie. A fogazat: Egészséges és hiánytalan, 42 fogból áll. A német juhászkutya fogazata ollós harapású, vagyis a metszőfogak ollósan záródnak, oly módon, hogy az alsó metszőfogak külső-felső harmada zárul a felső metszőfogak belső-felső harmadához. A szem: Közép nagy, mandulaformájú, kissé ferde metszésű, nem kidülledő. A szem színe lehetőleg legyen sötét. A világos, szúrós szem nem kívánatos. A fül: a német juhászkutyának közép nagy, magasan tűzött, felálló, előre forduló, a hegyén csúcsban elhegyesedő füle van. A két fül tengelye párhuzamos, nem lehet elálló. Hiba az előrebicsakló és a lógó fül. Mozgás közben, illetve nyugalmi állapotban leengedett fül nem hiba. Nyak és törzs és a mellkas: A nyak erős, jól izmolt, lebernyeg nélküli. A törzs felsővonala a nyak illeszkedési pontjától indul, a magas maron és az egyenes háton keresztül az enyhén lejtő farig törés nélkül fut le. A hát kellően hosszú, feszes, erős és jól izmolt. Az ágyék széles, rövid, erős és jól izmolt. A far legyen hosszú és enyhén lejtő (kb. 23%-ban a vízszinteshez) a felsővonal megtörés nélkül megy át a faroktőbe. A mellkas kellően széles, a bordák kellően dongásak legyenek. A hordó forma éppúgy hiba, mint a lapos. A farok: érjen le legalább a csánkig, de a hossza ne haladja meg a hátulsó lábközép felét. A farok alsó éle dúsabban szőrözött. Nyugalomban a kutya enyhe ívben hordja. Izgalomban és mozgás közben feljebb emeli. A vízszintesnél ne emelje feljebb. Mesterséges (művi) farok- és fülkorrekció tilos. Végtagok: Az elülső végtagok minden oldalról egyenesek, szemből nézve párhuzamosak legyenek. A lapocka és a felkar egyforma hosszú és erős izomzattal kapcsolódjon a törzshöz. A lapocka és a felkar egymással ideális esetben 90°-ot, a gyakorlatban 110°-ig tartó szöget zár be. A könyök se állásban, se mozgásban nem fordulhat ki, vagy be. Az alkar, amely minden oldalról egyenesnek látszik, száraz és erősen izmolt. A hátulsó végtag kissé hátraállított. Hátulról nézve a végtagok párhuzamosak. A comb és a lábszár közel egyforma hosszú és egymással kb. 120°-os szöget zár be. A comb erős és jól izmolt. A csánkízület erős és feszes, alatta a hátulsó lábközép függőleges. A mancs kerekded, jól zárt, domború. A talppárna kemény, de nem merev. A karmok erősek és sötét színűek. Bőr, szőrzet, színezet: a bőr lazán kötődik a testhez, de sehol nem redőzött. A szőrzet sima félhosszú, lágy aljszőrrel. A fedőszőr lehetőleg tömött, keményszálú és testhez simuló. Színezete: rajzos, különféle árnyalatokban (vörös és fekete rajzolat, általában a vörös árnyalatai változnak a cser vöröstől az egészen világos vörösig), ordas (farkasszerű szín fekete maszkkal, akár vörös jegyekkel is), bikolor vagy sötét rajzos (gyakorlatilag fekete kutya, vörös vagy sárgásbarna jegyekkel a lábakon, esetleg a has alsó részén), egyszínű fekete. Kis fehér mellfolt, vagy kivilágosodott szőrzet a végtagok belső oldalán nem kívánatos, de megengedett. Minden színváltozatnál az orr fekete. Maszk hiánya, világos, vagy szúrós szem, világostól a fehérig terjedő jegyek a mellkason és a végtagok belső oldalán, vörös farok vég és világos karmok, mind pigment hibának minősülnek és így is kell őket értékelni. Az aljszőrzet enyhén szürkés árnyalatú. A fehér színezet nem engedélyezett. A tenyésztésből kizáró hibák a következőek lehetnek: vézen gyenge, harapós és ideggyenge viselkedés, bizonyítottan súlyos csípő/könyök ízületi diszplázia, féloldali és kétoldali rejtettheréjűség, az eltérő méretű, illetve kicsi, fejletlen here, korrigált fül és farok, anatómiai eltorzulások, foghibák, foghiányok, állkapocs fejlettségi hiba, 2 mm-nél nagyobb hátraharapás, előreharapás, az összes metszőfog ráharapása, a standartban megadott magassági méretektől, ± 1 cm-nél nagyobb eltérés, albinizmus, fehér szőrzet, még ha a szem és a karmok feketék is.

 

Története


Kezdhetnénk azzal, hogy amikor Max von Stephanitz, a fiatal lovassági segédtiszt egy völgybe lepillantva, ámulva kísérte figyelemmel, amint egy juhász, kutyái segítségével nyáját irányítja… de most talán közelítsük meg a történetet máshonnan, ezúttal egy kevésbé meseszerű, de sokkal realistább nézőpontból. Nem lehet azonban a fajta történetét bemutatni anélkül, hogy ne térnénk ki Max von Stephanitz életpályájára, személye megkerülhetetlen, hiszen neki köszönhető az a kutyafajta, melyet ma német juhászkutya néven ismerünk.

Max von Stephanitz a fajta megálmodója Drezdában született 1864-ben, nemesi család sarjaként, családja elvárása nyomán katonai karrierbe kezdett, eközben rengeteg tapasztalatot szerzett az akkoriban használt különféle katonakutyákkal is. Kevésbé ismert, ám a fajta szempontjából rendkívül fontos tény, hogy katonai pályája mellett a Berlini Állatorvosi Egyetemet is látogatta, itt szerzett értékes ismereteket a biológia, az anatómia, az állattenyésztés és fiziológia tudományának világából, valamint ekkor már nagy rálátással bírt az akkoriban szerveződő angol küllemorientált „show” kutyatenyésztés tenyésztési rendszerére is. Ezt a megszerzett tudásanyagot később fel is használta az általa megálmodott szolgálati kutya tenyésztési programjának megalkotásakor. Így a német juhászkutya tenyésztése az elejétől fogva egy megtervezett folyamatként, a korabeli legmodernebb ismereteket felhasználva indulhatott el, minimálisra csökkentve a tenyésztési cél elérését akadályozó, nem kívánt, esetlegesen véletlenszerű öröklődési folyamatokat, tenyésztési zsákutcákat. Biztosan megállapíthatjuk, hogy nem volt véletlen az induláshoz felhasznált tenyészállomány kiválasztása sem. A kor társadalmi viszonyainak, a vidéki gazdálkodás igényeinek megfelelően- ne feledjük, az 1800-as évek végén járunk- gyakorlatilag négy alapvető kutyatípus volt általánosan elérhető: a terelőkutyák, melyek feladata a nyáj védelme és egyben tartása volt, a terület-őrző kutyák, melyek a birtokok, gazdaságok területének őrzését végezték, a hadikutyák melyeket a hadsereg alkalmazott, valamint a robbanásszerűen teret hódító brit kiállítási küllem, más néven a „show” kutyák, melyek elsődleges tenyésztési célja a minél tetszetősebb küllem elérése volt. Az erőteljes iparosodás Németországban, és Európában másutt is, a nagy ipari városok megjelenését, a nyájakra veszélyes ragadozók számának gyors hanyatlását, valamint a klasszikus legeltető típusú állattartás megszűnését hozta magával, ezáltal a juhászkutyák funkciójukat végérvényesen elveszítették, ez volt az első komoly válsághelyzet a fajta történelmében. Az egybefüggő hatalmas legelők eltűnése és a tájegységek elkülönülése ekkora már jelentős különbségeket okozott a korabeli juhászkutyák külső megjelenésében is. Két meghatározó típusa létezett a korabeli németalföldi juhászkutyának: a württembergi és a türingiai típus.

 

A türingiai típus:

 

türringia type

 

 

A württembergi típus

1880 image002

 

 

A württembergi típus egy lógó- vagy félig álló füllel, normál farok tartással, nagyobb mérettel, erősebb csontozattal, és nyugodtabb vérmérséklettel, emellett hihetetlen munkakészséggel rendelkező kutya volt, a türingiai típus, egy, a württembergi típusnál kisebb méretű, rövidebb szőrű, álló fülű, de kunkorodó farok tartású, a farkashoz hasonló színezettel és formával rendelkező, sokkal vehemensebb vérmérsékletű, gyorsabb, agilisabb kutya formájában létezett.

Nagyon hamar felmerült az igény e két típus egyesítésére. Az első próbálkozás erre egy 1891-ben alakult tenyésztői csoport volt, mely létrehozta a Phylax Társaságot azzal a céllal, hogy ápolja és szabványosítása az őshonos német fajtákat, a társaságon belüli tenyésztők megpróbálják egyesíteni a két típust és kijavítani az egyes típusok hiányosságait úgy, hogy az állomány alkalmazható legyen az élet más területein is. A társaság rövid életű volt és 1894-ben feloszlott, de már elkezdte és világosan kijelölte azt az utat, melyen Max von Stephanitz el tudott indulni. 1899. április 22-én, Max von Stephanitz és barátja Artur Meyer valamint kilenc másik tenyésztő, megalapították a Verein für Deutsche Schäferhunde-t (azaz a Német Juhászkutya Egyesületet), mely szervezet ma a fajta szerelmeseinek egyszerűen csak az SV. Max von Stephanitzot az alapító csoporton belüli kiemelkedő háttértudása és eltökéltsége tette az egyesület első elnökévé, melyet 1935-ig katonai pontossággal és igazi német alapossággal vezetett.

Az alapítás után nem sokkal megírta a német juhászkutya első fajtaleírását, két dologra fektetve a hangsúlyt: használhatóság és intelligencia! Az első fajtastandard a következő mondatot is tartalmazta: „A tetszetős külső kívánatos, de semmiképpen nem mehet a munkaalkalmasság rovására!” Annak érdekében, hogy a fajta megalkotásának célja egyértelmű legyen minden tenyésztő számára, a következő idézetet is megalkotta és népszerűsítette: „A német juhászkutya tenyésztés munkakutya tenyésztés, minden más esetben már nem német juhászkutyát tenyésztünk!”, ez az idézete világhírűvé is vált. Elnöksége alatt e szabályok és tenyésztési elvek poroszos szigorral történő alkalmazásával lett a német juhászkutya igen rövid időn belül alkalmas szolgálati-rendvédelmi (rendőri, vagy katonai), kutató-és mentő, illetve akár vakvezetői feladatkörök ellátására, mindemellett rendkívül gyorsan sikerült külső megjelenését is pozitív, tetszetősebb irányba megváltoztatni. Tenyésztői rátermettségének ékes bizonyítéka nyomonkövethető az alábbi fényképeken megörökített tenyészegyedek külső megjelenésének nagymértékű változásán is, ezt a változást neki mindössze körülbelül tíz év alatt sikerült elérnie: A németalföldi juhászkutya 1880 környékén:1898, Horand von Grafrath, az első törzskönyvezett tenyészkan:1901, Hector von Schwaben: 1907, Roland von Starkenburg. A korabeli rendőrségnek és a hadseregnek égetően szüksége volt mindennapi munkájához megbízható munkakutyákra, az SV vezetőségében azonnal felismerték a kínálkozó lehetőséget, így nagyon gyorsan egymásra tudott találni a kereslet és a kínálat: itt kezdődött a német juhászkutya, mint szolgálati kutya története. Max von Stephanitz és az SV az 1900-as évek elején, zseniális módon a saját korukat megelőzve már-már a mai marketing-technikákat alkalmazva akadályozták meg a német juhászkutya funkcióvesztését, akkor, amikor a mezőgazdaság struktúraváltásával a hagyományos munkát végző juhászkutyákra többé már nem volt szükség, és ismertették meg a fajtát az egész világgal.

A kezdetektől alkalmazott, kynológiai, etológiai kutatásokra épített és a tenyésztőktől vasszigorral megkövetelt különféle engedelmességi és állóképességi vizsgák valamint a karakter (ösztön) tesztek is kezdték meghozni gyümölcseiket, mivel ezen megmérettetések eredményét tenyésztési értékmérőként felhasználva nagyon korán sikerült kiemelkedő munkakészségű és ösztönkészletű kutyákat kitenyészteni. A korabeli versenyeknek szintén nagy sajtóvisszhangja is volt, kutyakiképző iskolák, klubok, városi, térségi tenyésztői tagszervezetek jöttek létre, valamint területi, országos munkakutya bajnokságok szerveződtek. Ez a folyamat két eredményt is szült: a fajta népszerűsége töretlenül emelkedett, valamint a rendvédelmi szervek is egyre nagyobb számban kezdték el alkalmazni a fajtát, a két folyamat egymást is erősítette. A boldog békeidők azonban sajnos nem tarthattak sokáig… sajnos kitört az Első Világháború. A német oldalon az Első Világháborúban tömegével alkalmazták ezt a fajtát, a becslések több mint 7.000 katonai célra alkalmazott kutya elvesztéséről szólnak, e kutyák kiképzése is az SV berkein belül zajlott. Egyetlen pozitívuma azonban volt ennek az óriási áldozatnak: a hazatérő katonák lelkendezve számoltak be a német juhászkutyák frontbéli csodás tetteiről, egyikük kíséretében már ott is volt egy-egy német juhászkutya. A korabeli sajtót bejárták a képek, melyek a gáztámadások következtében megvakult veteránokról és vakvezető kutyáikról készültek, vagy a lövészárkok poklában a posta, illetve a szanitéc, vagy támadó feladatokat ellátó katonakutyákat ábrázolták. Potsdamban 1923-ban az SV szervezésében megnyílt a világ második vakvezető kutyakiképző iskolája is. De a tengerentúli propaganda is remekül működött, a háború után sok korabeli híresség, például a Rockefeller család tagjai között is volt német juhászkutya tulajdonos. Az SV és Max von Stephanitz a vadászok érdeklődését is megpróbálta felkelteni: dokumentumok, fényképek bizonyítják, hogy Oldenburg nagyhercege és sok német főnemes is német juhászkutyákat vadászati célokra használt.

Sokakban felmerülhet a kérdés: vajon mi volt a magyarázat arra, hogy szolgálati vonalon egyre inkább a német juhászkutya került rendkívül gyorsan előtérbe és kezdte el kiszorítani a többi fajtát? A válasz nagyon egyszerű és érthető. A szolgálati célra történő alkalmazás szempontjából messze hatékonyabb, könnyebb volt egy homogén, sokkal egységesebb, a többi fajtához képest - melyeknél a munkatulajdonságokat, veleszületett ösztönöket, a belső értékeket felmerő tesztrendszer nem is létezett, vagy még csak gyerekcipőben járt- sokkal kiemelkedőbb, jobb munkatulajdonságokkal bíró fajta egyedeiből kiválasztani azokat az egyedeket, melyeket aztán gyorsan, kevesebb idő- és munka ráfordításával tudtak kiképezni és hatékonyan felhasználni napi munkájuk során. A lovassági kapitány álma végre lassan testet öltött, azonban 1936. április 22.-én este szomorú hír száguldott keresztül a világon, melyet a korabeli német juhászkutya rajongók tábora megdöbbenve fogadott: Max von Stephanitz kapitány váratlanul meghalt. Az íróasztalánál ült, és már majdnem befejezte aktuális kinológiai munkáját, amikor a halál hirtelen megelőzte őt. Szerencsére megtapasztalhatta azt, mely keveseknek adatik meg, láthatta amint életműve kiteljesedik, és az általa megálmodott fajta világszerte rendkívül rangos elismertséget vív ki magának. Halála után a munka nem állt meg, a fajta szerelmeseit tömörítő SV tovább folytatta az utat. A két háború közötti időszakban a fajta népszerűsége mind hazai, mind nemzetközi szinten is töretlenül nőtt és nőtt! Sajnos ez az időszak sem tarthatott sokáig, a Második Világháború hihetetlen nehézségeket hozott a fajta számára Németországban.

Rendkívül fontos, pótolhatatlan tenyészegyedek, illetve kiemelkedő tulajdonságokat hordozó vérvonalak tűntek el mindörökre, mivel a hadsereg egyszerűen elkobozta az összes fellelhető kutyát, amit csak meg tudott találni, függetlenül a családi kötődésektől vagy az adott egyed tenyésztési értékétől, azért hogy mérhetetlen kutyaigényét kielégítse. A háború utolsó éveiben a folyamatos élelmiszerhiány okozta alultápláltság miatt rendre satnya és a beteges kölykök születtek szerte az országban. Németországban az a kevés túlélő kutya, mely a háború után fellelhető volt, azonban kemény volt és szikár, de nagyon jó kiindulási alapot jelentett az újraszerveződő tenyésztéshez.

A mai német juhászkutyákra a legnagyobb hatással három kutya volt a háború utáni években: Rolf vom Osnabrücker-Land, Axel von der Deininghauserheide, Hein vom Richterbach.

 

Rolf vom Osnabrücker-Land

 

Rolf vom Osnabrücker-Land

 

 

Axel von der Deininghauserheide

Axel von der Deininghauser Heide

 

Hein vom Richterbach

Hein vom Richterbach

 

Az SV és az általa irányított lelkes tenyésztők a háborús károk kiheverése után, újult erővel folytatták áldozatos munkájukat, így hódította meg a fajta az egész világot, a tengerentúltól a távol-keletig, és tette ezt a csodálatos fajtát méltán népszerűvé az egész világon napjainkig.

A száraz tényekhez visszakanyarodva és a realitások talaján maradva, sajnos napjainkban ez a kutyafajta lassan világszerte elveszíti az első számú szolgálati kutya pozícióját, pedig egy stabil, megbízható, jól teljesítő fajta. Ennek a modernkori második válságnak egyes vélemények szerint a kiváltó oka, hogy a 21. század német juhászkutyája már szinte lassan teljesen eltér attól a német juhászkutyától, melyet Max von Stephanitz kapitány a fajta megálmodója elképzelt, ha egy kicsit is realista módon vetünk egy pillantást a fajtára, akkor különösebb szakmai felkészültség nélkül is felismerhetjük ezt a tényt. Sok egyed szenved a fajtán belül különféle egészségügyi, ortopédiai, vagy bőr problémától.

Emellett sok egyednek van öröklött viselkedésbeli, vézen problémája, mint például túlzott idegesség, félelem, vagy az eltúlzott agresszió, összefoglalva a mentális stabilitás hiánya. Emiatt ma már az állomány viszonylag nagy része már nem képes szolgálati-, vagy munkakutyaként funkcionálni. A fajta végzete sokak szerint ugyanaz lesz, mint ami a modern időkben sok más fajta végzete is volt, amelyek mára már akár a felismerhetetlenségig is eltorzultak, szélsőséges esetben akár szaporodás képtelenné is váltak az FCI standard hibás értelmezése, a standard egyes elemeinek divatból történő kiemelése, előtérbe helyezése és kutyakiállítások téves célja: a szépség mindennél előrébb történő öncélú istenítésének divatja miatt. Jó példa erre az angol bulldog mely egy középtermetű, agilis kutyából, mely képes volt ugrani és futni, egy olyan kutyává torzult mára mely alig képes mozogni és rengeteg egészségügyi és idegrendszeri problémától szenved. Napjaink másik példája lehetne a bernáthegyi. E fajta tenyésztése az óriás termet és méretek börtönébe zárta magát, nem szelektált a kutya viselkedésbeli karakterére, mint ahogy azt a modern mentőkutyaként történő használhatóság megkövetelte volna és ma már nagyon nehéz mentőmunkára fogható bernáthegyit találni. Ha valaki ellátogat a Svájci Nemzeti Múzeumba és megtekinti a kitömött “Bari”-t a legendás bernáthegyi kutyát, mely oly sok életet mentett meg, alapos eltérést fogsz tapasztalni az ő felépítése és az FCI által megkövetelt mai bernáthegyi felépítése között. E két kiragadott példa jól szemlélteti azt, amit mára már a fajták nagy többségénél észrevehetünk: gyakorlatilag nincs tényleges kapcsolat a tenyésztési irodalomban leírt kutya, annak karaktere, célja, és a között az egyed között mely a környezetünkben él. Az elmúlt száz évben sok fajtajellegzetesség lett kiirtva teljesen, hol a történelem szeszélyei miatt- például a háborúk miatt elveszett vérvonalak-, hol a rövidtávon gondolkodó tenyésztői érdekcsoportok által kreált múló divatcélok szülte piaci kereslet miatti előnyös üzleti megfontolásból. A tulajdonságok és a fajta eredeti céljának elvesztése ebben a tényleges kudarc, az hogy egyes tenyésztők nem törődnek azzal, hogy a fajta eredeti funkcióit megtartsák a jövő generációinak. Ez egy rendkívül felelőtlen tett, hiszen hosszú távon az eredmény a vérvonalak beszűkülése, elvesztése, ami gyakran már visszafordíthatatlan és káros folyamat. Napjaink érvényes FCI standardja ügető kutyának írja le a németjuhászt a tenyésztés súlyát szinte egyedül erre a faktorra helyezve, a legfelkapottabb színe a fajtán belül pedig a vörös-rajzos. Ez egy jelentős változás az eredeti célhoz képest, mely szerint a német juhászkutya az elsőszámú és minden más fajta felett álló munkakutya, farkashoz hasonlító színnel és küllemmel! Úgy tűnik,- talán mert jó rálátása volt az ő korában már robbanásszerűen fejlődő, a korabeli Angliából kiinduló kutyakiállítások világára- Max von Stephanitz előre látta a közelgő veszélyt, amikor ezt írta:“Tedd meg értem: biztosítsd, hogy a juhászkutyám munkakutya maradjon, mert én az életemet tettem rá, hogy ezt a célt elérjem!”

 

Közösségi/tér igény

 

A német juhászkutya erős, életvidám, intelligens, hűséges, családi környezetbe nagyon könnyen beilleszkedő kutya. Életének középpontjában a gazda áll, ezért csak olyan környezetbe ajánlott, ahol a gazda nincs sokat távol otthonától. Ébersége, nyitott viselkedése, intelligenciája miatt észreveszi, nyomon követi, sőt pontosan meg is érti, mi zajlik a környezetében. A legtöbb egyed általában kiképzés nélkül is természetes feladatának tekinti a családtagok, az otthon, a tulajdon védelmét. Családcentrikussága miatt fontos tudni róla, hogy ha esetlegesen a család gyerekeinek barátokkal folytatott egymás közötti játéka eldurvul, nagyon hamar a családhoz tartozó gyermekek védelmére kelhet! Rendkívül hűséges, gyengéd, barátságos és magabiztos. Noha a család minden tagjával, kiemelkedően a gyerekekkel is nagyon jó viszonyban van, különösen erősen kötődik egyvalakihez. Szaglása kiemelkedően jó. Olyan eltérő belső tulajdonságok hordozója melyeket egyesítve egy kutyafajta sem hordoz napjainkban. Elevenség és nyugodtság, harckészség, bátorság, de mérhetetlen játékosság, a gazdájának történő feltétlen engedelmesség páratlan kombinációja egy egyedben. Intelligenciájából és egyedülállóan legendás munkakedvéből adódóan nagyon könnyen tanítható, kezdő, laikus gazdák is gyors eredményeket tudnak elérni kiképzése során. Idegenekkel szemben azonban általában kissé tartózkodó, néha akár ellenségesen is viselkedő kutya. Fejlett intelligenciája és erős szociális kötödése, valamint az emberrel szemben kialakult fejlett kommunikációs készségei miatt, az idegenekkel szembeni óvatossága gyakran csak addig tart, amíg a gazda nem jelzi, hogy minden rendben van, ekkor nem viselkedik tovább ellenségesen. A család barátait gyakran felismeri, általában lelkesen is fogadja, üdvözli őket. A megfelelően szocializált, hozzáértő módon felnevelt német juhászkutyának sem fajtársaival, sem más háziállatokkal nem lehet gondja. Kivételes fizikai adottságai rendkívül erős, energiát sugárzó testalkattal párosulnak. Éberséget és erőt egyesítő kisugárzását, személyiségét mindenképpen figyelembe kell vennie a leendő gazdának: ez a kutyafajta napi mozgatást, hozzáértő, intenzív foglalkozást igényel: hosszú sétákat, közös foglalkozásokat, ahol magas mozgásigényét kielégítheti, futkoshat. Panellakásban történő tartása mozgásigénye miatt nem ajánlott. Apportkészsége miatt szeret tárgyakat visszahozni, akár a vízből is. Naponta legalább egy-másfél óra mozgatást igényel. Ha nem foglalkoztatják igényeinek megfelelően, az gyakran okozza azt, hogy pótcselekvések (rágás, a kert felásása, nem kívánt agresszió stb.) során elégíti ki veleszületett ösztöneit és keres magának más elfoglaltságot, azonban korántsem biztos, hogy ezzel a gazda és a család tetszését is elnyeri. Ha jó a kapcsolata a gazdájával, akkor a pórázról elengedve sem kóborol messzire tőle. A körülbelül négy hónapos kortól tizenegy-tizenkét hónapos korig terjedő kölyök, illetve növendékkori felnevelésének a mozgatásra vonatkozó egyik fontos szabálya, hogy ez időszak során kerülni kell az intenzív, több kilométeres hosszantartó túrákra, vagy a kerékpár melletti futtatást, ezekre- természetesen a fokozatosság elvét betartva- az egy éves kor utáni időszakban kerülhet sor! Fizikumának edzésére ebben az öt hónapostól egy éves korig terjedő növendék időszakában az úszatás a legmegfelelőbb, mert így csontrendszerének, illetve ízületeinek folyamatos megterhelése nélkül is elkezdhető a kutya izomzatának, állóképességének, kitartásának folyamatos, intenzív fejlesztése, természetesen az adott évszakoknak megfelelően. Ez azonban semmiképpen nem jelenti azt, hogy az említett lehetőség hiányában tilos mozgatni a kutyát! Napi, akár többszöri séta közbeni labdázás, mozgatás mindenképpen ajánlott, de kerülendő a fiatal kutya akadályok feletti többször ismétlődő ugráltatása, a kölyökkorban lévő kutya folyamatos lépcsőztetése, vagy teljes kifulladásig tartó futtatása, labdáztatása!

 

Előny/hátrány

 

A német juhászkutya egyik különlegessége, mely magasan kiemeli őt a többi kutyafajta közül éppen az, hogy gyakorlatilag minden feladat ellátására alkalmas. Éppúgy lehet a család tulajdonának rettenthetetlen őrzője, vagy a szolgálatot teljesítő rendőr második fegyvere, mint vakvezető, robbanóanyag- , kábítószer-kereső vagy mentő-, illetve katasztrófakutya, aki szerencsétlenül járt emberek felkutatásában segíthet. Hátránya talán ebből is fakadhat. Nagyon fontosnak tartom kiemelni, hogy a páratlan és széles körű alkalmazhatósága mögött a mozgatórugó, melyre a különféle, egymástól akár homlokegyenest is eltérő alkalmazási feladatok ellátására irányuló kiképzést az ezzel foglalkozó szakemberek építeni tudják, az a kutya veleszületett ösztönkészlete. Szakemberek által lefolytatott tudományosan igazolt etológia kutatások, kísérletek bizonyítják, igazolják, hogy az állatok veleszületett ösztöneinek elfojtása, illetve ezen ösztönök természetes lefutásának, kielégülésének megakadályozása, hiánya, torzulásokat, zavarokat okozhat egy adott fajhoz tartozó egyed viselkedésében, ez alól a kutya sem kivétel! Mivel ez a csodálatos fajta veleszületett módon –ne feledjük, Max von Stephanitz egyik tenyésztési célja éppen ez volt- magasabb zsákmányszerző-, vagy védő (harci) ösztönnel születik, mint más kutyafajták, ezért rendkívül fontos ezen ösztönök lefutásának, kielégülési lehetőségének rendszeres biztosítása a kutya számára, illetve a kutya személyiségének fejlődése során a tudatos, következetes és nem utolsósorban hozzáértő helyes kiképzéssel a megfelelő mederben történő tartása. Ez a gazda oldaláról mindenképpen időt kíván, ezzel a kutya fajtával tudatosan foglalkozni kell, hiszen a nem kívánt oldalhajtások lemetszése nélkül a legszebb rózsabokor is elvadul! Ezt az íratlan szabály a kölyök megvásárlása előtt mindenképpen tudatos mérlegelést kíván a leendő gazda részéről! Ha fent említett dolgok nem biztosíthatóak a kutya számára, akkor más, az adott gazda, vagy család életvitelének megfelelőbb kutyafajtát kell választani!


Betegségek

 

A német juhászkutyát leggyakrabban, csípő-, könyök- és vállízületi diszplázia valamint különféle gerincproblémák sújtják. A legismertebb ezek közül a csípőízületi diszplázia. Az elsődleges tévhit az, hogy a csípőízületi diszplázia fajta specifikus, de a csípőízületi diszplázia valójában nem csak a német juhászkutya betegsége! A csípőízületi diszplázia a kutyák leggyakoribb örökletes betegsége, mintegy 40%-ukat érinti. Minden más fajtánál is előfordul, de legtöbbször a közepes és a nagytestű kutyákon mutatkozik meg klinikai tünetekben. Mára már szinte minden tenyésztett fajta, elsősorban a közepesnél nagyobb termetűek, például rottweiler, dobermann, vagy a dog félék ismert fejlődési rendellenessége! Örökletes és fejlődési rendellenesség. Fejlődési rendellenesség, mert születéskor nem áll fenn, hanem csak később alakul ki. Örökletes, mert kizárólag olyan egyedek betegednek meg, amelyek örökölték is a betegséget. Ezért ha kizárjuk a tenyésztésből a betegséget hordozó kutyákat, lehetővé válik az úgynevezett szelekciós mentesítés. Az SV ezt felismerve, mint a fajta céltudatos tenyésztéséért felelős standard-gazda egyesület a többi fajtát jóval megelőzve, már 1966 óta szelektálja e rendellenesség szerint is az állományát. Tenyészthetőségi szempontból a súlyos fokozatot és a közepes fokozatot kizárja, tenyészthető minősítést pedig csak az enyhe, az átmeneti és természetesen a mentes fokozatokkal rendelkező egyedeknek ad. A mai legmodernebb kutatások szerint a csípőízületi diszplázia nem pusztán egy örökített betegség, hanem az örökletes háttér és tartási, felnevelési, táplálási körülmények összessége, így lényegében a kezdetben tévesen öröklődőként megjelölt betegség ma már egyre inkább növekedési rendellenességként aposztrofálható! Az egyik létező legjobb tanács olyan német juhászkutya kölyök kiválasztására mely ezen elváltozásoktól mentes: a leendő tulajdonosok csak törzskönyvezet, minimum tenyészszemlével rendelkező, igazoltan csípőízületi diszplázia vizsgálaton már átesett, röntgenezett tenyészállatok utódait keressék! A szülők törzskönyvén ez lényegében egy háromszögbélyegző formájú jelölés. Az igényes tenyésztő egyik ismérve az is, hogy a kötelező csípőízületi diszplázia szűrésen kívül könyök- és vállízületi diszplázia szűrést is elvégeztet a tenyészkutyáin, ez a hirdetésekben természetesen általában szerepel!

 

Etetés, táplálás

 

Normál esetben a tenyésztő a kölyökkutya életének harmadik-negyedik hetében már elkezdte a szilárd eledelhez szoktatást, ezt először pépes formájú készítményekkel –a leggyakrabban ez kutyakonzerv- szokták elkezdeni, ezért a legtöbb gazdának ilyen irányú feladata egyáltalán nincs. Azonban már kölyökkorban el kell kezdeni a megfelelő étkezési szokások kialakítását! Általában 15 perc után vegyük el a kutya elől maradékot, mert ha az étel állandóan előtte van, könnyen válogatós vagy kövér lesz. A betegségek felismerésében is segít az egyik gyakori előjel: az étvágytalanság észlelése. A rendszeresen, adagoltan etetett állatok tulajdonosa ezt hamarabb észreveszi, mint a válogatós, túletetett kutya gazdája! A nyolcadik-kilencedik héten, amikor a kiskutya új gazdáihoz került, azonnal felmerül a kérdés: mit és hányszor adjunk enni a kölyöknek? Mielőtt erre rátérnénk, elöljáróban oszlassunk szét néhány gyakori tévhitet. A kutya ragadozó, tehát a nyers hús és csont megemésztésére specializálódott gyomra igen erős emésztőnedveket termel, és nem jelent számára problémát az étellel bekerülő paraziták többségének elpusztítása sem. Táplálékuk fő alkotóelemeinek tehát elsősorban a húsnak, illetve a különböző állati eredetű tápanyagoknak (tojás, tejtermékek, zsír, kötőszövet stb.) kellene lennie. Azt a hiedelmet, hogy a kutya számára a legjobb táplálék, a csak és kizárólag tudományosan összeállított receptek alapján, a zacskóban, zsákokban a boltokban megvásárolható száraztáp, el kellene felejteni. A száraztáppal etetés a tápgyártók marketing tevékenységének eredményeként, az tápok árának olcsósága és nem utolsósorban az emberi lustaság (a táppal etetés lényegesen egyszerűbb, tisztább, és gyorsabb, mint a megfelelő házi koszt elkészítése) miatt terjedt el világszerte a ’60-as, ’70-es években. Bizonyított tény, hogy az ezt megelőző időszak egyedeinek egészségi állapota messzemenően jobb volt a mai állatorvosi tapasztalatokhoz viszonyítva! Lényegesen kevesebb volt az allergiás kutya, az emésztőszervi daganatos megbetegedések ismeretlenek voltak, illetve jóval erősebb volt a kutyák immunrendszere. A megfelelően gondozott ebeknél nem ment ritkaságszámba akkoriban a húsz évet elérő életkor. Vessük ezt össze a mai tapasztalatokkal! A mai kutyák igen nagy százaléka elpusztul 10-12 éves kora előtt, a daganatos megbetegedések aránya nagyon magas, folyamatos védőoltásokra szorulnak, ma már akár egy kullancs csípése is halálos kimenetelű lehet… ez azért elgondolkodtató. Ha csak tehetjük, készítsük el mi kedvencünk napi táplálékát! A táplálék nyers formában történő alkalmazása biztosítja azokat az élő enzimeket az emésztés folyamatához, melyek által a kutya számára az emésztés könnyű, nem pedig megterhelő lesz. De azért persze ne dobjunk oda mindent a kutya etetőtáljába! Néhány növényi összetevő vagy nem rendelkezik tápértékkel, mivel a kutya nem tudja megemészteni, vagy egészségkárosító a kutya számára. Azok számára, akik saját maguk akarják elkészíteni kutyájuk számára a napi táplálékot százalékos formában kifejezve az étrend 10-25%-ban növényi, 75-90%-ban állati eredetű legyen, ez utóbbi összetevő arányaiban 10a csont, 90% hús. Természetesen nem kell itt laboratóriumi léptékben, patikamérleggel kimért összetevőkből álló, bonyolult folyamat végén megszülető ételre gondolni! A fent megadott, az összetevőkre vonatkozó százalékos határértékek a napi etetés során szabadon variálhatók, így kedvencünk számára az egészséges táplálék mellett a változatosság is biztosított lesz! Tehát nyugodtan kerülhet például az egyik alkalommal több hús, a másik alkalommal pedig több főtt árpa a kutya ételébe! A csontmennyiség soha ne haladja meg az összmennyiség 15%-át, a disznó- és a marhahúst ne adjunk nyersen! Fontos szabály: a kizárólag színhús etetése kerülendő, súlyos hiánytüneteket okozhat! A természetben a ragadozók az elejtett zsákmányállatnak a belső szerveit, a gyomrot és a beleket, illetve az abban található félig emésztett növényi maradványokat kezdik először elfogyasztani, nem csak színhúst fogyasztanak! Ezenkívül a farkas – akárcsak a kutya – olykor a különböző fűféléket, gyógynövényeket, a lehullott gyümölcsöket, a földön található madártojásokat, növényevők ürülékét is elfogyasztja, tehát legnagyobb arányban húsevő, de gyakorlatilag mindenevő. Erre alapozva a táplálás során felhasználható növényi összetevők a következők lehetnek: sárgarépa, saláta, cukkini, brokkoli, különféle növényi csírák, gyermekláncfű, csalán, zsurló, kelbimbó, kínaikel, uborka, karfiol, karalábé, fokhagyma, zab, zabkása, árpa, köles, disznóparéj, rozs, tönkölybúza, kókuszpehely, kukoricadara, kukoricapehely, hajdina, rizs, korpa, gyümölcsök, tökfélék, ezeket az összetevőket pelyhesítve, puffasztva, főzve vagy forrázva keverjük az állati eredetű összetevőkhöz. A zöldségeket nyersen, feldarabolva, reszelve vagy akár turmixolva is felhasználhatjuk. Az állati összetevők a következők lehetnek: marha, szarvas, őz, disznó, szárnyasok húsa, illetve a belsőségeik: szív, lép, vese, gyomor (pacal), máj, gége, fejhús, összes csont, különösen a puhábbak. Hal is adható egészben, de csak nyersen, mert a főzéstől megkeményednek a szálkák. Az agyvelőt, a disznó-, kecske-, birka-, és a vadhúst nyersen nem, csak átforralva használjuk fel! A tojás héjastul is adható, nyersen azonban ritkábban heti egy-két alkalommal, főzve lehet gyakrabban is. A belsőségeket 2-3 alkalommal használjuk hetente. A tejtermékek közül a savanyított tejtermékek a megfelelőek, mert a tejcukor nem emészthető a kutya számára, hasmenést okozhat, de aludttej, sajt, joghurt, kefir nyugodtan adható! Különféle olajok is felhasználhatóak egy-két alkalommal hetente 1 teáskanálnyi mennyiségben: halolaj, bogáncsolaj, lenmagolaj, csukamájolaj, különösen télen! Heti egy alkalommal adjunk az ételhez egy csipet sót is. Gyakori tapasztalat azoknál, akik a kutyatápok etetéséről térnek át a természetes étrendre, hogy kutyájuk feltűnően kevesebb vizet iszik. Ennek oka, hogy a kutyatáp térfogatának egy-kétszeresét is felveszi a vízből, a házi koszt ezzel szemben nagy mennyiségben tartalmaz nedvességet, ezért ha ezt tapasztaljuk, nem kell megijedni. Ugyanígy nem kóros a székletmennyiség lecsökkenése sem, hiszen kutyánk most már csak minimális emészthetetlen összetevőt (térfogat növelő hulladékot) visz be a szervezetébe. A besűrűsödött székletet lazíthatjuk több rost (zöldség, gyümölcs, zabpehely, zabkorpa) adagolásával. Ne adjunk a kutyának nyersen gabonaféléket, hüvelyeseket, krumplit, hagymát, zellert, szőlőt és csokoládét. Hetente egy zöldség-gyümölcsnap és heti egy koplaló nap hasznos lehet a kutya számára. Ha valami új összetevőt szeretnénk kedvencünk étrendjében bevezetni, akkor azt először csak egy kevés mennyiségben, majd a mennyiséget fokozatosan növelve vezessük be! Ha valakinek nincsen lehetősége a fenti természetes táplálási tanácsokat felhasználva elkészíteni felnőtt kutyája táplálékát, akkor azoknak a száraztápoknak a felhasználása javasolt, melyekben a fehérje-tartalom 20-25% körül alakul és a kiválasztott eledel lehetőség szerint minél kevesebb adalékanyagot (színezéket, tartósítószert, szóját) tartalmaz. Az adagolás tekintetében sosem szabad csak a csomagoláson szereplő útmutatót követni, hiszen egyedenként eltérhet az anyagcsere-hatékonyság, a táplálék feldolgozásának folyamata, ezért mindig a kutyát figyeljük! Ha súlygyarapodást tapasztalunk, csökkentsük a napi mennyiséget, súlyvesztés esetén pedig növeljük! Gondoljunk csak bele: hogyan is fedhetne le egyetlen tápcsalád minden életszakaszt, aktivitást, tartási körülményt, egészségi állapotot? E rövid kitérő után kanyarodjunk vissza oda, ahonnan elindultunk, nézzük meg a kölyökkutya helyes táplálását! Egy kölyökkutyának más táplálási igénye van, mint a kifejlett egyednek, lényegesen több energiát, kalciumot, foszfort és fehérjét igényel a növekedéséhez, az egészséges fejlődéséhez. Fontos szabály: rendkívül káros a kölykök német juhászkutya túletetése! Ahogy az öreg tapasztalt tenyésztők mondják: tartsuk a német juhászkutyát szárazon, vagyis a kölyök, növendék kutya bordái legyenek mindig könnyen kitapinthatók, ne fedje őket vastag hájréteg! A túlsúlyos kiskutya ízületei, csontrendszere a magas súlyterhelés miatt végérvényesen és visszafordíthatatlanul deformálódik, egy életre tönkretehetjük ezzel kutyánk egészségét és egész életen át tartó szenvedést okozhatunk neki ezzel! A különféle diszpláziás megbetegedések egyik kiváltó oka is éppen ez! A helyes utat követjük, ha az 5 hónapos korig etetésre felhasznált tápok fehérjetartalma nem több 25 %-nál! Az ezt követő időszakban, lényegében a fogváltást követően, az etetésre felhasznált növendék (junior tápok) közül a kölyöktápnál 2-5%-kal alacsonyabb 20-22 %-ban maximalizált fehérjetartalmú tápok használata javasolt! A különféle táplálék kiegészítőket, csonterősítőket csak körültekintően, az adagolási előírásokat mindig betartva alkalmazzuk, a túladagolás ellen a kutya szervezete nem tud védekezni! Ha tehetjük, adjunk rendszeresen nyers borjúcsontot, ez a legkönnyebben felszívódó kalciumforrás. Természetesen a kölyökkutya táplálása esetén is igaz, ha lehetséges bátran készítsük el mi kiskutyánk napi táplálékát! A kölyök táplálása esetén azonban a húsfélék aránya 25-30, a növényi összetevők aránya 70-75% legyen! A növényi összetevők fele arányban zöldségfélék is lehetnek. A húst feldarabolva, forralva keverjük össze a növényi összetevőkkel. Kölyköknek különösen ajánlott a borjú- és marhaszív és általában a vörös húsok. A vadnyesedék szintén rendkívül előnyös, hiszen adalékoktól, antibiotikumoktól, mesterséges hormonoktól mentes! 4-5 hónapos korig hetente kétszer csukamájolaj is adható. Fontos az összetevők gyakori változtatása, ezzel a korai vegyes etetéssel megelőzhetjük a válogatósság kialakulását! Két hónapostól – öt hónapos korig etessük kutyánkat naponta négy alkalommal, az öt és nyolc hónap közötti időszakban már csak kétszer. A kilencedik hónapos kort betöltött kutya számára már elegendő, ha naponta egyszer kap enni, tizenegy hónapos kor környékén beiktathatunk hetente egy koplaló napot is! Ha a táppal vagy a házi koszttal történő etetés során a kutya első lábain az ízületeknél duzzanat megjelenését tapasztaljuk, emeljük meg a bevitt kalcium mennyiséget kiegészítők (például Márkus por, Pet-Phos) alkalmazásával, ha duzzanat nem csökken, illetve tűnik el két-három héten belül, kérjük ki állatorvos tanácsát!

 

Ápolás

 

A német juhászkutya szőrzete lényegében különösebb ápolást nem igényel. Néhány naponta végzett átkeféléssel teljesen tisztán tartható. Erős vedlés jellemzi, teljes szőrzetét néhány nap alatt megújítja, ezért a vedlési időszakban nagyobb törődést igényel.

Szocializálódása, a tanítás és kiképzés
A német juhászkutya az egyik legkönnyebben képezhető fajta. Azonban egy sajnálatos tenyésztői trend miatt, itt is, mint sok más fajtánál, az eltérő tenyésztési célok miatt a vérvonal, ezáltal a fajta gyakorlatilag kettévált küllem és munka (teljesítmény) orientált vérvonalakra. A két vérvonal egyedei mind küllemükben, viselkedésükben, mind öröklött, veleszületett ösztönkészletükben jelentősen eltéréseket mutatnak, hiszen egy teljesen különböző tenyésztési célt testesítenek meg. A kizárólag szépségre szelektált küllemvonalak munkaalkalmassága mára már nagymértékben lecsökkent, munkára foghatóságuk korlátozott. A Max von Stephanitz által megfogalmazott tenyésztési elveket, a munkaalkalmasságot, a szolgálati célra történő használatot, elsődleges helyen kezelő, a szépséget csak másodlagos értékmérőként használó munkaorientált vérvonalak kiképezhetősége sokkal jobb, ők azonban sosem lesznek a küllemkiállítások sztárjai. Ezért a kölyök megvásárlása előtt ezért mindig döntsük el milyen célból is vásárolunk kiskutyát!
A kölyökkutya szocializálódását, tanítását a lelkiismeretes tenyésztő kezdi el. Azt, hogy ki az igazán jó tenyésztő nem kizárólag az dönti el, hogy mennyi kiállítási kupája, címe vagy teljesítményvizsgája van, hanem az is, hogy hogyan bánik a kiskutyákkal. A tenyésztő kötelessége, hogy törődjön, tudatosan, szakmailag felkészülve foglalkozzon a tőle kikerülő kiskutyáknak az emberrel történő közös játékon keresztüli ösztönfejlesztésével, zajokhoz, nyakörvhöz, idegen személyek, tárgyak felbukkanásához történő szoktatásával, összefoglalva szocializációjával. Ha egy tenyésztőnél azt tapasztaljuk, hogy a kiskutyák félénken elbújnak, köszönjük meg a lehetőséget és ne vásároljunk innen kölyköt! Semmi esetre se hagyjuk magunkat becsapni és elhinni azt a nyilvánvaló hazugságot, hogy ez a félelem a fiatal korból fakad. Ez minden esetben nevelési, vagy ami még rosszabb, öröklött idegrendszeri probléma! A kiskutya életének legfontosabb szakaszát, amely életének negyedik hetétől a hetedik hét végéig tart, a modern etológia bevésődési szakaszként ismeri. Az ebben az időszakban megtanultak a kutya teljes életét végigkísérik, az itt szerzett negatív tapasztalatok, a rossz felnevelésből fakadó szocializálódási hiányosságok, később kiképzéssel, viselkedés korrekcióval már nem, vagy csak rendkívül kis mértékben módosíthatók. Ezt az időszakot a kölyökkutya a tenyésztőnél tölti, ezért a tenyésztő felelőssége óriási ebben az időszakban! Ezután nyolc hetes kor környékén a kölyök a családhoz, gazdához kerül. Ebben az időszakban a legkönnyebb a kölyökkutya pórázhoz szoktatása, rövid séták során a környezettel, zajokkal, városi forgalommal, járművekkel történő megismertetése. A legjobb, ha felkeresünk egy olyan kutyaiskolát ahol kutyaovit is üzemeltetnek, itt hozzáértő kiképzők segítségével kezdhetjük el kölyökkutyánk felnevelését! Természetesen ilyen lehetőség hiányában sem kell kétségbeesni, napi sétákkal, lehetőleg hasonló korú fajtársakkal történő közös játék során kiegyensúlyozott viselkedésű, indokolatlan agresszivitástól mentes kutya lesz munkánk gyümölcse. E séták során a pozitív megerősítés módszerére alapozva megtaníthatjuk kutyánknak a pórázon történő közlekedés szabályait és a parancsra a gazdához történő visszatérést is. Fontos ebben az időszakban a meglévő ösztönök, elsősorban a zsákmányszerző ösztön fejlesztése! Ezt legkönnyebben a gazdával történő közös játék során tehetjük meg. Bátran rongyozzunk, labdázzunk kölyökkutyánkkal! A kutya számára a közös játék során megszerzett tapasztalatok a későbbi kiképezhetőséget, a kiképzés során történő motivációt, a pozitív megerősítés módszerére épített tanulási folyamatot, valamint a gazda-kutya kapcsolat fejlődését is nagymértékben elősegítik! Tanítsuk meg a kölyköt két egyforma zsinórlabda segítségével az egyik labda másik labdára történő becserélésére, illetve egy zsinórra kötött rongy kergetésére, megragadására! Figyeljünk azonban a helyes technikára már itt is: mivel a zsákmány mindig menekül a ragadozó elől, ne próbáljuk meg a kutya fejét csapkodni, szájába tömködni a játékra használt rongyot! A cél egy a kutyától távolodó irányba menekülő zsákmány üldözése, megragadása! Az elején rövid, aztán ahogy a kiskutya fejlődik és a zsákmány üldözése egyre inkább intenzívebb lesz, hosszabb huzakodás, azaz harc után engedjük nyerni, ösztönét kielégülni, hagyjuk elvonulni megszerzett prédájával! Ha kutyánkkal komolyabb kiképzési terveink is vannak, az általános tévhittel ellentétben mely szerint elég a kutyával az egy éves kor után foglalkozni, minél hamarabb, akár kölyökkorban is keressünk fel egy kutyaiskolát, vagy konzultáljunk szakemberrel!

 

Copyright. © Simon József

COPYRIGT © 2013 www.dorogikutyaiskola.hu